Az én életem. Az én filmem.

*Na, emberek, azért jött későn a rész mert... Na, hát... Izé :D A gyümölcslevem ráöntöttem a billentyűzetemre, és most kaptam meg az újat. De, ez jobb, ez egészségesebb ,meg minden... :P

 A csengő újra szól, így felriaszt álmából minden embert. Kinyitom és megtörlöm szemem, majd lassan odasétálok a tükörhöz. A hajam nyomott - mint mindig. Kleóros bőröm miatt a bőrhibáim se látszanak nagyon, csak a pattanások, de azokat elintézem mindig. Elkészülök, majd a buszt várva elgondolkozok. Az életemen.
 Koszos, és büdös szag terjeng - mint minden áldott napon. Saras padlótól olyan lesz a cipőm, bár mindegy, úgyis a cipő a legkisebb gondom. Ha ez egyáltalán gond.
 A Deák téri megállónál felszáll három, színes, alul öltözött szőke. Vihognak, sugdolóznak. Az utóbbit inkább akkor mikor tekintetük rám terelődik. Megvető pillantásokat küldenek felém, majd amikor az egyik odasúg valamit a másiknak az egész busz a nevetésüktől zeng. Ja, és tiszta, hallom, khm... Hogy mondják azt, akinek nincs érzéke a divathoz? Lúzer, az! Úgy tűnik, nem zavarja őket, hogy hallok mindent.
 Szerencsére a következő megállónál le is topogtak a magsassarkújukkal, más cikizhető áldozatot keresve, én pedig beértem az iskolába.

A szürke falak, és az idő komor hangulatot sugall, de így is boldogok a diákok, ugyanis holnap téli szünet. Jöhet a karácsony, hanuka, na meg a szilveszter.
 A 10. - es diákok próbálták kidíszíteni a kopár, unalmas falakat, és égőket aggattak fel rá. A 11. - esek pedig a karácsonyfát vették kezelésbe, és mindenféle csili - vili cuccokkal rakták tele a fenyőt. Egy lány épp az aranyos csillagot illesztette a helyére, egy létrára állva.
 Kinga mellettem haladt és a padolót bámulta. Hófehér bőre még sápadtabb volt, haja szemébe hullott. Táskáját erősen magához szorította, mintha védekezni próbálna. Bakancsa nagy volt a lábára, ezért inkább csoszogott, mint sétált.
 Belépve a terembe egy hatalmas "Boldog Karácsonyt kíván a 9. a!" feliratú anyag volt felakasztva a falra.A táblát lányok díszítették rajzaikkal, karácsonyfákat, fagyöngyöket, csillagokat, jászolokat firkáltak krétával.
 A fiúk csapatokban, kettesével álltak, ültek - volt aki feküdt is - és hülyéskedtek.
 Odasétáltam a padomhoz, és lehajtottam a fejem.. Iszonyú érzés tört elő belőle, fejfájás. Összeszorítottam a szemem, és azt kívántam, bár más helyébe lehetnék. Például ott van Kitti. A lány mindig boldog, ha fáj valamije, azt is elnyomja. Vajon, hogy csinálja?
 Kinga mellém telepedett és beszélgetést kezdeményezett.
 - Utálom a karácsonyt. - mondja. Odafordítom fejem és felhúzom a szemöldököm.
 - Miért?
 - Nem, nem is a karácsonyt... A szilvesztert. - ezt viszont már tudtam. Szilveszterkor elütötte a szüleit egy részeg autós. Nem hoztam fel a témát, régi sebeket tépnék fel. Ezért is áttereltem a témát.
 - Szerintem menj át az osztályodba, nehogy elkéss - nézek az órára ami 8: 09 -et mutat.
 Kinga szó nélkül feláll és elindul. Nem nézek utána, de hallom a lépteit távolodni.

 A mi tanárunk viszont még nem jött meg, hiába volt fél kilenc. A fiúk ökörködtek, a lányok összeültek. Csak én és Bori maradtunk ketten, akiket rohadtul nem érdekelt ez.
 A melírozott hajú lány odasétál mellém és néma csöndben ülünk a padot bámulva.

 Háromnegyed kilenc.

 Negyed óra elteltével a lány szótlanul ül és a drapp, egyszenű, unalmas falat bámulja a fapadok helyett. Én szememmel az órát firtatom és próbálom felgyorsítani az időt.
 egy, kettő, három, négy, öt, hat...
 Számolom magamban a másodperceket. Másodpercek, amik perceknek tűnnek, percek, amik óráknak tűnnek, órák, amik az örökkévalóságig tartanak.
 A tanár kivörösödött arccal, lihegve, kócosan lép be az osztály terembe.
 - Ehlnéhzé... Izé.. Sajnálom. Elnézést. Az vekker nem szólt gyerekek, az én hibám.
 - Tanárnő, akkor magának tetszik egy beírást írni? - vigyorog Marci.
 - Marcell, lehet ezt viccesnek találod, de én legalább amikor kések sietni próbálok. Amikor ti késtek egy igazolatlan a büntetésetek. Amikor én, a megszégyenülés, hogy megvárattam valakit.
 - Marha nagy megszégyenülés - vihog össze suttogva a hátam mögött Noémi és Zita.
 - Mit tetszettek ott mondani Dóra mögött? - húzza össze a szemét, amit szemüveg takar.
 A két lány elvöröslve egyenesedik ki, majd motyognak valami sajnálomot.
 - Jobb is így. Na, de mivel már csak 10 perc van az órából, nem kezdünk neki az új tananyagnak történelemből. Addig is halkan lehet elfoglalni magad. De a következő óráról ne feledkezzetek meg, hiába van az utolsó tanítási nap! Kicsöngetnek irány az angol, vagy a német óra!
 A halk sutyorgásból egész nagy kiabálások lettek, szünetre. És felkaptam a cuccom és kisétáltam a teremből.
 Oda akartam menni Kingához, és mellette lenni, de a büfénél megtalált lányt már lefoglalta Ricsi. Egy éve járnak, szerencsés Kinga, hogy ilyen párt talált. Hiába vonzza a lányokat, barátnője mellett marad.
 Most is próbált odaférkőzni "Encike". Amúgy Enikő a neve, de ehhez ragaszkodik.
 A csaj azt hiszi, hogy a milliónyi tini lány közül - részemről nem vagyok benne a milliókban - övé Justin Bieber. Személy szerint gyűlölöm a srácot, tiszta nyálas melegséget énekel.
 Na, de vissza. tehát Encike azt hiszi övé Justin, de mégiscsak pasizik. Tipikus idióta, viháncoló tinilány.
 Ebben a gimiben kevesen vannak, úgy 10-20, de azok sem olyanok, mint a romantikus filmekben a "rossz" csajok, akik a végén megszívják. De ha az én életem film lenne, nem így, ilyen állapotban állnék most. Kivéve, ha ez az a rész, mikor a főszereplő szenvedik, szerelmi, és más bánatok miatt. Azok olyan uncsik. De nem olyan uncsik, mint az én életem. Az én filmem.

 A büfében vettem a mosogatással megkeresett pénzemből egy teát, felkaptam a kabátom és a sálam, majd a kinti padokra cuccoltam.
 Mikor már csak kettő perc volt a szünetből, belecéloztam a kukába a műanyag poharat és szaladtam a nyelvi előadóba.
 - Good morning! Kezdjük megint az alapokkal, ismétlésként. tudom, ezeket elsőben tanultátok, de azért jó ismételni. Tehát, te! - mutatott rám - What's your name?
 - ööö... My name is Dóri.
 - What's your firdt name?
 - My first name is Dóri.
 - What's your family name?
 - My family name is Tiszai.
 - How olda are you?
 - I am fifteen years old.
 - Rendben, ügyes vagy Dóra, egy potya ötös! És most mindenki ezt a füzetbe, csak saját magával!
 Határos János tanító felírta a kérdéseket a táblára, majd leült a tanári asztalhoz.
 Nekikezdtem a másolásnak én is. Mikor a What's your family name?-nél tartottam bekiabált valaki.
 - Tanár bá, utolsó nap! Biztos nem lazítunk kicist? - a hang ismerős volt. Lovag Márk váltott szót Határossal.
 - Lovag Márton! Kicsit tisztelettudóbb is lehetnél. És képzeld, épp azt csináljuk, ugyanis ma meg akartam veletek íratni a röpdogát! De tudod mit? Te meg is írhatod, itt van! - emeli fel a hangját Határos, majd odanyújt Márknak egy lapot.
 A fiú sóhajt egyet, amolyan "szarom le" stílussal, lazán átveszi a lapot, majd kettő perc múlva ki is viszi.
 A tanár elkerekedett szemmel nézi, ugyanis A fiú csillagosat írt. Visszafele menet lepacsizott marcival, amjd röhögve visszaült a helyére.
 Én is pont befejeztem, és a tanár is pont belekezdett a monológjába.
 - Erről kell példát venni... stb... stb... - rohadtul nem érdekelt, így elmerültem a gondolataimban.
 Nem tudom, hogy, de valahogy a szüleimhez tévedtem. Rögtön eszembe jutott a haláluk.

 13 éves voltam. Fogszabályzó díszelgett a fogaimon, és még szeplőim is voltak. Az általánosban voltam még, 7. -es.
 Egy kocsi nekik hajtott a hídon, így kisiklottak, bele a Dunába. Akkor sírtam. Sokat, mindig. Az osztálytársaim hetedikben megértőek voltak, és  segíteni próbáltak. Reni, ha hozott valami finomat mindig adott belőle, a tanárok is kicsit elnézőbbek voltak. Egészen nyolcadikig. Akkor már mindenki megunott. Szerintem, ha ők veszítenék el szüleiket egy életre - mint én - nem felejtenék el.

 A gondolatmenetemből a tanár bá zavart ki. Hálás vagyok érte.
 - Lelassítanám az időt, még egy két percet adva Laurának, de te is add be. - Határos hosszasan nézte, majd rányomta a hármast.
 - Köszönöm! És, most, mehetnek! Csak Dóri maradjon egy iciri picirit - mutatja ujjával az az iciri piciriséget. Mindenki tekintete rám szegeződik.
 Utálok, a középpontban lenni.